Mobil generáció

2011 május 8. | Szerző: |

 Kezdem mindjárt azzal, hogy a mobil generáció minden tagjának van mobilja. Mégis egészen más dolog miatt nevezzük mobilnak őket.

A huszonévesekről lesz szó. Felnőttek, akik tele vannak álmokkal. Olyan vehemenciával kezdenek  tanulni, hogy jelentős részük bejut az egyetemre. Mások, hála az ingyenes OKJ-nek tanfolyamon okosodnak. És kinyílt előttük a világ. Valamikor érettségi táján ráébrednek, hogy az idegen nyelv megnyitja az élet kapuit. Hogy a szülőktől ajándékba kapott, máltai vagy londoni tanfolyamon, vagy az egyetemek Erasmus programjaival, esetleg batyuval a hátukon csak úgy nekiindultak a nagyvilágba az most mindegy is. Megnyíltak a határok és azonnal nekivágtak a nagy útnak.

A jobb jövőt keresik. Aki itthon szegénynek született, annak is sikerül pár év  munkával lakást, autót szerezni. Magyar gondolkodásmóddal, még mindig ez a két fő cél. És ezen célok már nem reménytelenek. Igaz, hallunk a kizsákmányoltakról is. Ők azok akik NEM beszélik a célország nyelvét. Pedig ott dolgoznak.

De itt vannak mindjárt azok is, akik itthon orvosnak, ügyvédnek tanultak, már dr. van a nevük mellett, ők mégis útnak indulnak. Merészek és nem ijednek meg a munkától. Hányszor hallunk orvosokról, akik festőként vagy pultosként dolgoznak. Külföldön, főleg másik kontinensen van tandíj. Híresek az európai egyetemek, sokszor mégsem ismerik el őket. Számot kell adni a tudásról vagy akár MÉG pár évet  tanulni kell. És ez a tanulás nem ingyenes. Mégis sokan belevágnak.

Néhány embert ismerek, akik egyetemet, főiskolát Európában elvégezve – elindult. Írhatnám azt is, hogy sok ilyen embert ismerek. Mindenikük azt mondta, hogy ezt a lépést nem bánta meg. Megismert egy másik életérzést. Azt nem állítom, hogy mindenki külföldön maradt. Sok embernél erős a honvágy. Hiányzik a család. Találkozik földijével vagy olyannal, akinek anyanyelve szintén magyar és hazajön. Majd pár évet itthon tölt és újra elindul. Már nem egyedül.

Van a huszon generációnak vagy generációban egy érdekes tendencia. Van egy lakásuk Pesten. Van egy lakásuk Magyarhonban. És, ők büszkék arra, hogy a messze idegenben is megállják a helyüket. De, állítják van hova visszajönniük.

:)Fiatalon összeköltöznek. Párkapcsolat az van, gyerek is és sok a házasság. Rokonság nélkül,-idegenben kötött.

Ha már írtam a 2X7ről, a huszonévesek aránya több, mint fele a vitázóknak. És MINDENIKÜK megjárta külföldet! Nyelvet tanult, dolgozott, egyetemen segédkezett-talpraesettek és keresik a lehetőségeket. És! úgy alakítanak kapcsolatokat, hogy akár családon belül is megmarad az egyén érdeke. Nem lehúzzák egymást, hanem szurkolnak, segítenek egymásnak!

Érett generáció és még sosem hallottam azt tőlük, hogy anyukám, te maradj a fakanálnál. Ők, a jövő nemzedéke, hisznek a jövőben. Van mosoly az arcukon! Tudnak nevetni. (Zárójelben jegyzem meg, a mosoly az első dolog, amit elveszítünk a hétköznapokban.) 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!