Ezt aztán…
2011 június 4. | Szerző: fenci |
Ezt aztán tény, hogy nem értem. A sikert! A saját sikerem.Történt ugyanis, hogy péntek reggel szabadidőm keletkezett. És tény, hogy a mindennapi mozgást valahogy be szeretném illeszteni a hétköznapokba. És semmi kedvem a tornatermi izzadáshoz. Így sikeresen elkezdtem az UP-t. Udvari Pilates. Igyekszem korán kelni, a harmatos fűbe a matracom leteríteni és a magnón valami klasszikus zenére elindítani a napot. Nyújtok, lélegzem egy órányit. Esetleg úszok, kb. 20 hosszt. Még az időjárás is kegyes hozzám. Mindenesetre, ez a napi egy óra mozgás, ugyanolyan evés mellett, 1,5 kilótól szabadított fel. A barátnőm azért megjegyezte, hogy lesz ez másképp. A második hét 0,5 kg. Tehát, igaza volt. Szóval, már untam az UP-t és a víz is hidegnek hatott. Nosza, két kerékre pattanok gondoltam. A gondolatot tett követte. A kukások még az utcában voltak, a kesztyűjükkel söpörték az utat előttem. Szerintem olyan autó, aki ne dudált volna nem is létezett. Még nem láttak negyvenes szőkét bringán vagy mi? Szép nagy napszemüvegem van, tuti, hogy fiatalkának hittek. Úgy feltöltődtem hétvégére, hogy ihaj-csuhaj. Komolyan mondom, hogy a 3szőke+1barnának kupéval, nem volt ekkora rajongótábora. És akkor a buszokat nem is említettem, azaz a buszsofőröket. És a buszra várókat. Valahogy eltekerek a bringaútra. Persze, hogy az íjászok kiszólnak. De a kocogók, sétálók, bringások, mind mind ismerősként köszöntenek. Ha jól látom, a bringaút 8 kilométeres hossza, összekovácsolta a sportembereket. Olvasom a táblán, hogy nekünk épült, többször fogok ide látogatni. Csak a visszafele út ne lenne, hegy és hegy és hegy…azért hétfőn méretkezem. Igaz 12 hetesre terveztem az átváltozást és csak hétfőnként vagyok hajlandó mérlegelni. És az izom súlyosabb, mint a zsír…és ejha!

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: