Meghívás, elfogadva

2011 június 10. | Szerző: fenci |

 Meghívtak, ott voltam. Hja, művészlelkek! Először az autóból figyelek. A kigyúrt, kopasz, piros nadrágos, hasat szabadon hagyó trikós férfi az első érdekesség. Barátnője-normális. Egymás kezét szorongatva első sorban ülnek le. Jönnek a kendősök. Piros vagy fekete selyemkendő a nyak körül, szigorúan a kigombolt ing alá kötve, de úgy, hogy a mellszőrzet még kivillanjon. Csak férfiak, a zenészek és az írók is viselik. Aztán a fekete bakancsosok, fekete tupírozott hajjal, ékszerrel az orrban, szájban, fülben, fekete körmök fiúknak-lányoknak. Azt hiszem ez a gregorián stílus. Aztán ott vannak a lazák, zakóban és sállal, csapzott hajjal. A hozzájuk tartozó nők! zsíros haja hátrafogva egy műanyag csattal. Ez egy elég kellemetlen hajviselet. Majdnem kopasznak mutatja a nőt. Nem előnyös, mégis ma ez itt a menő. Aztán itt van a ki nem állhatom kategória. Utálom, ha társaságban egy nő a körmét rágja, hát még azt, ha egy férfi teszi ugyanezt. Párt alkotnak. Férfi és nő, hanyag, hogy azt ne mondjam csövesen. Mindkettőjük haja hátrafogva, copfban. Sörrel a kezükben érkeznek. Sörök a szék alatt pihennek. Ujjaikon 6-6 gyűrű. És rágják a körmüket. Ha megfogják egymás kezét, akkor a másik kezével együtt viszik a szájukhoz a sajátjukat. Irritáló és kellemetlen tulajdonság. Aztán mindjárt vannak fontosak is a teremben. A kivagyik, nem kapcsolják ki a telefonjukat, sőt van olyan, akinek kétszer is megszólal a kütyüje. A tisztelet az embertársaink iránt nagyon hiányzó tulajdonság. Aztán, hadd említsem meg a normálisakat is. Ők azok, akiket mintha skatulyából húztak volna elő olyanok. Frizura, visszafogott smink, nyári ruha, lenkosztüm.

Tetszett az est. Az utolsó, félórás novella annyira az írója életére hajazhatott, hogy elsírta magát a szerző. Valaki ott lehetett a teremben, aki azóta már másnak a párja. Valaki, akit elengedett. Valaki,…csak találgatunk.